Miért HRopoly?

 

Régóta létező de mostanában gyakrabban emlegetett probléma az , hogy Magyarországon nincs a HR szakemberek számára elérhető olyan képzés, ahol tevékenységük üzleti hatásának kiszámítását sajátíthatnák el, pedig az üzleti élet vezetői szerint erre igenis nagy szükség lenne.

A digitális oktatás térnyerésével szinte mindent online szeretnének megoldani a munkáltatók, ezzel egyre inkább elfogynak a tantermi lehetőségek és csak konferenciákra tudnak elmenni a szakemberek.  A konferenciákon ugyan remek lehetőség nyílik a networkingre, és ha jó a konferencia, akkor remek elméleti példákat is láthatunk, de igazából nincs lehetőségünk arra, hogy bármilyen gyakorlati tudást tudjunk elsajátítani.

Páran, azt gondoltuk, hogy a multiknál szerzett sokéves tapasztalatunkat átadva jó lenne ezen változtatni. Ezért az elmúlt hónapokban gőzerővel azon dolgoztunk, hogy olyan keretrendszer és tananyag jöjjön létre, ami naprakész szakmai tartalmat gyakorlati módon ad a résztvevők kezébe. Szerintünk továbbra is helye van az olyan csoportos oktatásnak, ahol – használva a technika adta lehetőségeket és újdonságokat, mint pl. “online real time teszt és visszajelzés” és “cloud sharing” – kiszakadva a mindennapi munkakörnyezetből kapcsolatrendszert is építünk és egymástól is tanulunk egy-egy témáról.

Így született meg a HRopoly, ezzel a szójátékkal is jelezve a célt, hogy a HR terület pénzügyi jellegét erősítő hiánypótló képzést hozunk létre, ahol a gyakorláson van a fő hangsúly.

Október 5-én 13:00-14:00 között ha csatlakozol a bemutatkozó webinárunkhoz, akkor elmeséljük részletesen, hogy milyen témáink lesznek és mik vannak előkészítés alatt. Jelentkezés az Eventbrite oldalon.

Addig is pillants rá a weboldalunkra a hropoly.hu  címen, illetve iratkozz fel a hírlevelünkre a honlapunkon, hogy a jövőben is el tudjuk juttatni hozzád az újdonságainkról szóló híreket.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *