Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Azt olvastam, hogy nagyon hasznos marketing fogás, ha pontosan tudjuk, hogy mi különböztet meg minket másoktól, és ezt világosan tudjuk kommunikálni.

Remélem, tényleg így van.

Mert néhány az általunk is kedvelt témában nyilatkozó kolléga meghallgatása (és elolvasása) után sikerült elég pontosan megfogalmaznom, hogy mi az, amit igen – mi az, amit máskép – és mi az, amit mi egyáltalán nem csinálunk. Ráadásul le is fogom írni, mert elmondani még nem volt alkalmam.

Nem célom, hogy bárkit meggyőzzek arról, hogy a HR jövőjéről úgy kell gondolkodni, ahogy én és egyáltalán nem gondolom, hogy csak az a lehetséges megoldás és kommunikációs forma, amit mindjárt kifejtek, de egészen friss tapasztalatom az, hogy mi a HRopolynál nagyon másként látjuk ezt a világot, és egészen más előnyöket szeretnénk kovácsolni a változásokból.

Na, de rá is térek akkor a világos megfogalmazásra.

Amiben egyetértek azokkal, akiktől itthon a HR jövőjéről hallottam és olvastam: nagy változások jönnek, amiknek a körvonalai már ma is élesen kirajzolódnak, és a HR-nek adaptálni kell ezeket. Ezen kívül azt sem cáfolom, hogy a HR szervezetek nehéz helyzetben vannak, mert a feléjük támasztott elvárások nincsenek összhangban azzal, ahogyan szakemberként ki tudnának teljesedni.

Amiről viszont másképp gondolkodom – vagy, hogy hű maradjak a bevezetőben említett marketinges fogáshoz:

Amiben pedig mások vagyunk:

  • Nem beszélünk BigData-ról, AI-ról – elolvassuk, kiposztoljuk, megosztjuk a trendeket, fő irányokat, lehetőségeket, de
  • Nem próbálunk eladni termékbe épített statisztikai elemzéseket vagy machine learning-et
  • Inkább megtanítjuk azt a részt, amit a HR szakember maga is be tud építeni a mindennapi munkájába.
  • Természetesen használunk és ajánlunk olyan eszközöket is, amik nincsenek ingyen, és nem is vallom, hogy technológiai beruházások nélkül haladást lehet elérni ezen a területen, de
  • Konkrét elemzési technikákról beszélünk, szervezetre szabott mérőszámokat keresünk és azok mentén építjük fel a hatékonyság növelését szolgáló elemeket.
  • Hiszünk abban, hogy a jövő HR-esének nem kell egy robottal versenyeznie, mert
  • Képes elsajátítani olyan új ismereteket, amik lehetővé teszik, hogy szakemberként teljesedjen ki – alátámassza tapasztalatait, kimutassa az elért eredményeket, rajta tartsa a szemét a szervezetben történő változásokon, észrevegye a veszélyt, és konkrét javaslatokat tudjon tenni a stratégiai irányokat illetően
  • Sőt, abban is [hiszünk], hogy aki lemarad, az kimarad…

Szóval, aki csak kispadról tervezte nézni a digitalizáció, a HR analitika, a vizuális adatelemzés és az ezekhez hasonlók térnyerését, annak biztosan nem ránk van szüksége. Azoknak sem tudunk sokat nyújtani, akik dobozos termékben szeretnék megvenni a prediktív (vagy mondjam magyarul? – előrejelző) elemzéseket vagy a riportautomatizálást.

Azoknak viszont igen, akik látják az értéket a rendelkezésre álló adatokban a rendelkezésre álló körülmények között, és ők maguk szeretnének az úttörői lenni annak, hogy a vállalat, amiben dolgoznak adatvezéreltté váljon. Márpedig nincs ezek mögött a szavak mögött semmi misztikus. Aki nem hiszi, járjon utána 😉 >>

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *