Általános Szerződési Feltételek

Hatályos: 2017. szeptember 1. napjától

A fOrgXpert International Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: fOrgXpert)

  • székhely: 1118 Budapest, Kelenhegyi út 36/a
  • nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
  • cégjegyzékszám:  01-09-279830
  • adószám:  25519426-2-43

a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) hatályba lépését követően megkötött, alábbiak szerinti HR Képzések nyújtására irányuló Szerződések vonatkozásában alkalmazandó általános szerződési feltételeit – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:77. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – a következők szerint állapítja meg.

FOGALMAK

Az ÁSZF alkalmazása körében a jelen fejezet szerinti, nagy kezdőbetűvel használt fogalmak alatt az alábbiakat kell érteni.

Képzés (vagy Képzések): az fOrgXpert HRopoly divíziója által a jelen ÁSZF alapján a Hallgatóknak nyújtott oktatási tevékenység.

Szerződés (vagy Szerződések): az Ügyfél és a fOrgXpert által a jelen ÁSZF alapján megkötött szerződés. Egy Szerződés a jelen ÁSZF-­‐ből és egy vagy több kitöltött Regisztrációs Lapból áll.

Ügyfél: a fOrgXpert-el Szerződést kötő jogi személy, aki által a Szerződésben megnevezett Hallgató jogosult az fOrgXpert által nyújtott HRopoly Képzésen részt venni.

Hallgató (vagy Hallgatók): a fOrgXpert HRopoly Képzésein résztvevő természetes személy

Honlap: a fOrgXpert  tulajdonában álló internetes oldal a https://fOrgXpert.com és https://hropoly.hu címen.

Cégadat: az Ügyfélnek a Szerződés megkötésekor kötelezően megadandó adatai: elnevezés, adószám, székhely és számlázási cím, a kapcsolattartó neve és e-mail címe.

Személyes Adat: a Hallgatónak a Szerződés megkötésekor kötelezően megadandó személyazonosító adatai: név, e-mail cím, telefonszám.

SZERZŐDÉSEK

Érvényes Szerződés hiányában Képzésen való részvételre nincs lehetőség.

Az Ügyfél által a Képzésen való részvételre kijelölt Hallgatókat a Szerződés teljesítése során az Ügyfél jelen ÁSZF szerinti jogai illetik meg, illetve kötelezettségei terhelik.

Felek kifejezetten rögzítik, hogy elektronikus levelezésben (e-mail) Szerződést létrehozó, módosító vagy megszüntető jognyilatkozatok is közölhetők.

Szerződés létrejötte

A fOrgXpert és az Ügyfél között a jelen ÁSZF-­‐ben foglaltak szerinti tartalommal Szerződés akkor jön létre, ha:

  • Az Ügyfél egy vagy több szabályosan kitöltött Regisztrációs Lapot eljuttat a fOrgXpert részére, és
  • A fOrgXpert az Ügyfél számára e-mailben visszaigazolja a Regisztrációs Lap alapján a Képzésre történt regisztrációt, és
  • Az Ügyfél a fOrgXpert számára megfizeti a Hallgatók után a Képzés díját.

A fOrgXpert által küldött visszaigazoló e-mail tartalmazza a Regisztrációs Lapot, amely a jelen ÁSZF-ben foglaltakkal együtt a Szerződés Ügyfélnél lévő példányát jelenti.

A fOrgXpert saját belátása szerint, indokolási kötelezettség nélkül jogosult a Szerződés megkötését az Ügyfél nevében eljáró személy képviseleti jogának megfelelő igazolásától függővé tenni. Ilyen esetben a képviseleti jog igazolására elsősorban a hiteles cégaláírási nyilatkozat, valamint az eljáró személy személyazonosságának ellenőrzésével kerülhet sor.

Szerződés  megszűnése

Azonnali hatályú felmondás:

A Szerződés azonnali hatállyal felmondható, amennyiben az egyik Fél valamely lényeges szerződéses kötelezettségét nem szerződésszerűen teljesítve súlyos szerződésszegést követett el, vagy olyan magatartást tanúsított a vétlen féllel szemben, hogy utóbbitól a Szerződés további fenntartása ésszerűen nem elvárható.

A fOrgXpert különösen, de nem kizárólag abban az esetben jogosult azonnali hatállyal felmondani a Szerződést, ha:

az Ügyfél bármely fizetési kötelezettségével 15 (tizenöt) napot meghaladó késedelembe esett;

az Ügyfél – illetve az általa a Képzésen való részvételre kijelölt Hallgató – szándékos magatartásával akár a fOrgXpert ‐nek, akár a fOrgXpert más Ügyfelének vagy Hallgatóinak kárt okoz.

A fOrgXpert azonnali hatályú felmondása esetén jogosult a Szerződés szerinti teljes képzési díjra, továbbá követelheti az őt ért kár megtérítését.

Az Ügyfél különösen, de nem kizárólag abban az esetben jogosult azonnali hatállyal felmondani a Szerződést, ha:

a fOrgXpert a Szerződés szerinti Képzést alapos ok vagy külső körülmény hiányában nem biztosítja;

a fOrgXpert a Szerződés szerinti Képzés nyújtását akadályozó, vagy ellehetetlenítő alapos ok, illetve külső körülmény esetén az ennek elhárításához szükséges lépéseket 48 (negyvennyolc) órán belül nem kezdi meg.

Ügyfél azonnali hatályú felmondása esetén a fOrgXpert köteles a Szerződés szerinti képzési díj időarányos részét visszatéríteni, és az Ügyfél követelheti az őt ért kár megtérítését, azzal, hogy a kártérítés ilyen esetben nem haladhatja meg az Ügyfél által megkötött, majd felmondott Szerződésben meghatározott képzési díj összegét.

Szerződéstől történő elállás

Az Ügyfélnek joga van díjmentesen elállni a Szerződéstől:

  • egynapos képzés esetén a meghirdetett időpont előtti 15 (tizenöt) naptári napig,
  • tanfolyam eseten az első meghirdetett időpont előtti 30 (harminc) napig.

A fenti határidőn túl jelzett elállás esetén az Ügyfél köteles a Szerződés szerinti teljes képzési díjat megfizetni. Az így megfizetett összeg 50 százalékának beszámítása az Ügyfél által kötött új Szerződés díjába csak külön megállapodás alapján lehetséges.

KÉPZÉSEK

A fOrgXpert a Szerződés alapján a jelen fejezet szerinti szolgáltatások nyújtására köteles.

A képzéseket a fOrgXpert által biztosított helyszíneken rendezzük meg. A szükséges oktatási feltételeket a fOrgXpert biztosítja. A képzési napok intenzívek, 9.00-­‐tól körülbelül 17.00-­‐ig tartanak. A Képzések nem vizsgakötelesek, a képzéseken való részvételről a fOrgXpert oklevelet állít ki.

A Képzés meghirdetett időpontja előtti 7. (hetedik) napig a fOrgXpert jogosult a Képzés időpontját későbbi időpontra módosítani, amennyiben a Hallgatók létszáma nem éri el a Képzés indulásához szükséges létszámot. Erről a fOrgXpert e-mailben minden elfogadott regisztrációval rendelkező Hallgatónak tájékoztatást küld.

Egynapos képzés

A Képzésre kijelölt Hallgató az alábbiakra jogosult:

  • A kiválasztott Képzés helyén és időpontjában a megjelölt helyszínre történő belépésre, és közös terek rendeltetésszerű használata
  • A kiválasztott Képzés helyén és időpontjában a fOrgXpert által szervezett oktatáson való részvételre
  • A Képzésen kapott oktatási és szemléltető anyagokra
  • Egyéb szolgáltatásoknál felsorolt  szolgáltatásokra

Tanfolyam

A Regisztrációs Lapon egy tanfolyamra kijelölt Hallgató a tanfolyam minden napján jogosult az egynapos képzésnél felsorolt szolgáltatásokra.

Egyéb  szolgáltatások

A fOrgXpert a Hallgatók részére az alábbi egyéb szolgáltatásokat biztosítja a kifizetett képzés díj ellenében:

  • Kávé és frissítők a Képzés szünetében
  • Büféebéd
  • Ingyenes Wifi, a szolgáltató aktuális kapacitásának és szolgáltatási szintjének megfelelően

Képzési díjak

Az Ügyfél a Képzés igénybevételéért a Szerződés megkötésekor hatályos és a Honlapon közölt árjegyzék szerinti képzési díj fizetésére köteles.

Az árjegyzékben feltüntetett árak az általános forgalmi adó összegét nem tartalmazzák.

REGISZTRÁCIÓ

Regisztrációs  feltételek

A regisztráció történhet:

  • a Honlapon elérhető Regisztrációs Lap online kitöltésével, vagy
  • a Honlapról letöltött és kinyomtatott Regisztrációs Lap kitöltésével, és a beszkennelt Regisztrációs lap beküldésével a fOrgXpert elektronikus levelezési címére (hropoly@fOrgXpert .hu)
  • Egyedi, céges megrendelő elküldésével, külön szerződésben rögzített feltételek szerint.
  • A regisztrációs határidő:
    • egynapos képzés esetén a meghirdetett időpont előtti 7-ik (hetedik) munkanap vége.
    • tanfolyam esetén a meghirdetett időpont előtti 15-ik (tizenötödik) munkanap vége.

A fenti határidőtől való eseti eltéréseket a fOrgXpert a Honlapon konkrétan megadja.

Regisztráció  módosítása

A regisztráció megváltoztatását az Ügyfélnek a fOrgXpert felé a hropoly@ fOrgXpert.com címre küldött e-mailben kell megtennie.

A regisztráció módosítása az adatok elektronikus rögzítése során felmerülő hibák javításán túlmenően kiterjedhet a Képzés alábbi jellemzői közül egy vagy több tartalmi megváltoztatására is:

  • A Képzésen való részvételre nevezett Hallgató megváltoztatása
  • A Képzés díjára vonatkozó kedvezmény mértékének változtatása
  • Másik képzési időpont választására

A regisztráció törlését a Szerződéstől történő elállás feltételei szabályozzák.

A regisztráció tartalmi módosítására vonatkozó határidők és feltételek az Ügyfél számára:

  • Egynapos képzés esetén a meghirdetett időpontot megelőző 7. (hetedik) munkanapig módosítható a képzési időpont.
  • Többnapos tanfolyam esetén a meghirdetett időpontot megelőző 15. (tizenötödik) munkanapig módosítható a képzési időpont.
  • A Képzést megelőző munkanap kezdetéig módosítható a Képzésre nevezett Hallgató

A képzési díj befizetéséig módosítható a képzési díjban érvényesített kedvezmény

Akciók,  kedvezmények

Kedvezmény érvényesítéséhez a képzési díjból kedvezményre jogosító utalvány kódját a Regisztrációs Lapon meg kell adni.

Az akciós Képzések esetében a módosítási és elállási feltételek, valamint a fizetési határidők eltérhetnek a jelen ÁSZF-ben foglaltaktól. Az akciós Képzésre vonatkozó egyedi feltételek az akciók meghirdetésével együtt az akciós feltételek között a HRopoly  Honlapján találhatók.

FIZETÉSI  FELTÉTELEK

Fizetési határidők

A fOrgXpert a Regisztrációs Lap visszaigazolását követően haladéktalanul kiállítja az Ügyfél részére az igénybe venni kívánt Képzés ellenértékét tartalmazó díjbekérőt.

Az Ügyfél köteles a képzési díjat a díjbekérő kiállítását követő 8 (nyolc) munkanapon belül, de legkésőbb a Képzés időpontját megelőző munkanap kezdetéig a fOrgXpert 11711003-21102183-00000000 számú bankszámlájára történő átutalással, magyar forintban kiegyenlíteni.

Az Ügyfél fizetési kötelezettsége azon a napon minősül teljesítettnek, amikor a vonatkozó összeg jóváírására a fOrgXpert bankszámláján sor kerül. Ez az időpont a Szerződés megkötésének időpontja is.

Fizetési késedelem esetén a fOrgXpert minden egyes késedelmes nap vonatkozásában a Ptk. 6:155. § szerinti mértékű késedelmi kamatra jogosult.

Számlázás

A befizetésnek a fOrgXpert bankszámláján történt jóváírása után 3 munkanapon belül a fOrgXpert kiállítja a díjbekérővel megegyező tartalommal a Képzésről a számlát.

A fOrgXpert a képzési díjat tartalmazó számláját főszabályként papír alapú számlaként állítja ki.

FELELŐSSÉG, VITÁS ESETEK MEGOLDÁSA

Együttműködés

Szerződő felek megállapodnak, hogy a Szerződés keretei között felmerült problémák és vitás kérdések  tisztázásában  együttműködnek.

Panaszt a fOrgXpert felé a hropoly@fOrgXpert.com e-mail címen kell jelezni. A panaszt a fOrgXpert 8 munkanapon belül kivizsgálja, és javaslatot tesz a megoldásra.

Amennyiben a vitás kérdést a két fél között nem sikerült megnyugtatóan lezárni, a Budapesti Békéltető Testülethez (1016 Budapest, Krisztina krt. 99., e-­‐mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu) kell fordulni.

 Felelősség

A fOrgXpert kizárólag az általa közvetlenül nyújtott HRopoly Képzések folyamatos, a jelen ÁSZF-­‐ben foglaltaknak megfelelő minőségéért és színvonaláért vállal felelősséget.

A harmadik személyek közreműködésével nyújtott közvetett szolgáltatások kapcsán a fOrgXpert vállalja, hogy az Ügyfél vagy Hallgatók jelzését követően haladéktalanul megteszi a szolgáltatás elérhetősége, vagy minősége kapcsán felmerülő problémák elhárításához szükséges lépéseket.

A fOrgXpert – a szándékos, vagy súlyosan gondatlan károkozás esetét leszámítva – nem vállal felelősséget a Hallgatóknak a Képzésre behozott vagyontárgyaiban, illetve egyéb eszközeiben bekövetkezett  károkért.

A fOrgXpert a Képzésen résztvevő Hallgatók magatartásáért nem vállal felelősséget. A fOrgXpert a Szerződést előírásait megszegő Hallgatókkal szemben a jelen ÁSZF szerinti jogkövetkezményeket alkalmazza.

Alkalmazandó jog és illetékesség

A jelen ÁSZF-­‐re és az egyes Szerződésekre, valamint az azokban nem szabályozott kérdések tekintetében a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni.

A jelen ÁSZF szerinti valamennyi Szerződés létrejöttével, érvényességével, hatályosságával, értelmezésével, teljesítésével, megszűnésével, megszegésével, továbbá Felek abból fakadó jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos – a vonatkozó összeghatárra figyelemmel még a járásbíróság hatáskörébe tartozó – vagyonjogi jogvita eldöntése a Pesti Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességébe tartozik. A törvényszék hatáskörébe tartozó jogviták elbírálására a polgári perrendtartásról szóló mindenkori hatályos törvény általános szabályai szerinti bíróság illetékes.

ADATKEZELÉS

Az Ügyfél köteles a szerződés megkötése során megadni Cégadatait, továbbá megjelölni azon Hallgatót és annak Személyes Adatait, aki az Ügyfél által megkötött Szerződés alapján jogosult a Képzésen részt venni.

A fOrgXpert jogosult a vele Szerződést kötő Ügyfél Cégadatairól, valamint a Képzésen való részvételre kijelölt Hallgatók Személyes Adatairól nyilvántartást vezetni.

Az Ügyfél a Szerződés megkötésével hozzájárulását adja a Cégadatok és az általa megadott Személyes Adatok jelen ÁSZF szerinti kezeléséhez, továbbá kijelenti, hogy a Képzésen való részvételre általa kijelölt Hallgatóktól felhatalmazással rendelkezik az adatkezeléshez szükséges hozzájárulás megadására.

A fOrgXpert a Cégadatokat és a Személyes Adatokat a Szerződés megkötésétől az annak megszűnését követő 3 (három) évig jogosult kezelni.

A fOrgXpert az adatkezelés során köteles gondoskodni az Adatok megfelelő védelméről, és azokat – az üzleti folyamatait, valamint jogszabályban vagy hatósági határozatban foglalt kötelezettségek teljesítését leszámítva – az érintett hozzájárulása nélkül nem használhatja fel.

A fOrgXpert üzleti folyamatai (különös tekintettel: számlázás, könyvelés, ügyfélelégedettségi felmérés, ügyfélkapcsolatok) működése során jogosult Cégadatokat és Személyes Adatokat a számára a vonatkozó szolgáltatást nyújtó harmadik fél informatikai rendszereiben tárolni, amennyiben a fOrgXpert munkatársai a harmadik fél rendszereit az üzleti folyamatok során előfizetés alapján használják.

Az Ügyfél a fenti határidő lejárta előtt is jogosult írásban kérni a nyilvántartásból való törlését, amely esetben a fOrgXpert köteles az Ügyfélre vonatkozó Cégadatokat és Személyes Adatokat haladéktalanul, de legkésőbb 3 (három) munkanapon belül törölni.

A Képzések helyszínén a vagyonvédelem érdekében a személy-­‐ és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény előírásainak megfelelő zártláncú kamerarendszert működhet. Az Ügyfél által a Képzésen való részvételre kijelölt Hallgató a Képzés helyszínére történő belépéssel, mint ráutaló magatartással kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy róla képfelvétel történjen, azt a vonatkozó jogszabály szerinti esetekben az ott rögzített feltételekkel és módon felhasználják.

VEGYES  RENDELKEZÉSEK

Elektronikus levelezés (e-mail) használata

A Szerződést kötő felek elsősorban elektronikus levelezés (e-mail) útján tartják a kapcsolatot a Szerződésben megjelölt elektronikus levelezési címeken.

A fOrgXpert elektronikus elérhetősége: hropoly@forgxpert.com. Az Ügyfél Szerződésben megjelölt elektronikus levelezési címének megváltozását az Ügyfélnek jelezni kell a fOrgXpert részére.

Amennyiben a szerződő felek közötti elektronikus kommunikációra a fentiek szerint megadott e-mail címek használatával kerül sor, az így küldött nyilatkozatokat, illetve értesítéseket írásbelinek, és a sikeres kézbesítés napján közöltnek kell tekinteni.

Szellemi alkotáshoz fűződő jogok

A fOrgXpert által vagy nevében publikált anyagokhoz, különös tekintettel de nem kizárólag a HRopoly Képzések tematikái, képzési anyagok, a Honlap tartalma) fűződő szerzői-, védjegy- és más szellemi alkotáshoz fűződő jogok jogosultja a fOrgXpert.

A Hallgató jogosult ezek tartalmából készült kivonatokat magáncélra, de nem kereskedelmi felhasználás céljából, sokszorosítani. E jog gyakorlásának feltétele, hogy a Hallgató érintetlenül hagyja és tekintetbe veszi a szellemi tulajdonhoz fűződő jogokat, köztük az egyes tartalmakhoz kapcsolódóan feltüntetett szerzői jogokra vonatkozó nyilatkozatot és a márkajelzéseket

Vis maior

A fOrgXpert mentesül a Szerződés alapján őt terhelő kötelezettségek elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből fakadó jogkövetkezmények alól, amennyiben a mulasztás vagy késedelem vis maior eredménye.

Vis maiornak minősül minden olyan rendkívüli, a Szerződés létrejötte után bekövetkező esemény, amelyet a fOrgXpert a saját érdekkörében nem láthatott előre, és nem is háríthatott el, és amely nem vezethető vissza a saját hibájára vagy gondatlanságára. Ilyen események különösen, de nem kizárólag az alábbiak: rendvédelmi szervek intézkedéseinek közvetlen vagy közvetett hatása, városrészek, épületek vagy közlekedési lehetőségek lezárása, korlátozása vagy szüneteltetése, sztrájk, tűzesetek, áramszünet, járvány, árvíz, természeti vagy elemi csapás stb.

Amennyiben a Szerződések teljesítését ellehetetlenítő vis maior helyzet áll elő, a fOrgXpert ‐nek haladéktalanul értesítenie kell az érvényes Szerződéssel rendelkező Ügyfeleket a vis maior helyzetről és annak okáról, valamint várható időtartamáról. Vis maior esetén a Szerződés szerinti határidők annak  időtartamával  automatikusan  meghosszabbodnak.

ÁSZF közlése és módosítása

Az Ügyfél a Szerződés megkötésével kijelenti, hogy a fOrgXpert a jelen ÁSZF hatályos szövegének Honlapon való közzétételével lehetővé tette, hogy az ÁSZF tartalmát az Ügyfél a Szerződés megkötését  megelőzően  megismerje.

Az Ügyfél a Szerződés megkötésekor köteles nyilatkozni arról, hogy az általa előzetesen megismert és a Szerződés megkötésével kifejezetten elfogadott ÁSZF szerződéskötéskor hatályos szövegének rendelkezésre bocsátását elektronikus formátumban kéri‐e.

A fOrgXpert jogosult a jelen ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan módosítani. A módosított ÁSZF a Honlapon történő közzététellel lép hatályba, és ezt a dátumot kell tartalmaznia az ÁSZF fedőlapjának is. A módosításokat – az alábbi kivétellel – a hatályba lépésüket követően megkötött Szerződések vonatkozásában kell alkalmazni

A jelen ÁSZF kizárólag magyar nyelven készült